A fehérorosz védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, folytatják az oroszokkal közös katonai csoport kiépítését, és közös légi hadgyakorlatra készülnek – írja a Reuters.
Jegvenyij Prigozsin, a Wagner-csoport nevű orosz zsoldoshadsereg vezetője búcsút vett az első olyan fegyveresektől, akiket orosz börtönökben toborzott az ukrajnai háborúba, és fél év szolgálat után kegyelmet kapva visszatérhetnek a civil életbe – írja a Reuters.
A CNN megszerzett egy olyan ukrán hírszerzési értékelést, mely szerint egy tavaly ősszel lelőtt, oroszok által használt iráni gyártmányú drónban több mint egy tucat amerikai és más nyugati vállalattól származó alkatrészt találtak.
Francia gyártmányú, könnyen mozgó harckocsikat küld Ukrajnának Párizs - közölte szerdán Emmanuel Macron államfő ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint.
Az orosz támadások kereszttüzében álló Ukrajna nagyszabású offenzívát tervez tavaszra, a leghevesebb harcok márciusban várhatók - jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy televíziós interjúban.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke azt állítja, hogy Oroszország további csapatok behívását tervezi egy új nagyszabású offenzívához - számolt be a Reuters.
Az előző hónapok magabiztos növekedését követően decemberben is stabil formát mutatott a Budapesti Értéktőzsde elsődleges indexe, a BUX index. Ezzel a BUX a globális gazdasági bizonytalanság ellenére javarészt ledolgozta az elsősorban az orosz-ukrán háború kitöréséből eredeztethető visszaesést, 43 793,8 ponton zárva az évet - áll a BÉT közleményében. A részvénypiacon 2022-ben is élénk kereskedés zajlott, amelyről az összesített forgalom 3,7 ezer milliárd forintos értéke is tanúskodik – ebből a decemberi forgalom 166 milliárd forintot, tehát átlagosan napi 7,9 milliárd forintot tett ki. Vezető részvénynek, a korábbi trendeknek megfelelően, éves és havi szinten egyaránt az OTP bizonyult, míg a forgalmi rangsort a Wood zárta az élen.
Az orosz tábornokokat hibáztatja Igor „Sztrelkov” Girkin, volt donyeci szakadár parancsnok, orosz-ukrán háborús influenszer azért, mert egy ukrán HIMARS-rendszer támadása miatt vélhetően több száz orosz katona halt meg Makiivkában.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton azt mondta, az oroszok már a fehérorosz haderő lőszerkészleteit is elvitték, olyan nagy a lőszerhiány az orosz csapatok körében – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) háborús elemzőintézet jelentése.
A közösségi médiában olyan felvételek terjednek Vlagyimir Putyin orosz elnök december 31-én, állítólag kitüntetett katonák előtt tartott újévi videóüzenete kapcsán, melyek szerint az állítólagos katonák egyike-másika különböző korábbi felvételeken egészen más szerepeket játszott el Putyin társaságában.
A déli katonai körzetben tett látogatása alkalmával tartotta meg Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi beszédét. Az amerikai háborús elemzőintézet, az Institute for the Study of War (ISW) szombati jelentésében elemezte a szöveget.
A Nyugat hazudott a békéről, és cinikusan Ukrajnát és népét használja Oroszország megtörésére - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton újévi beszédében, amelyet elsőként Oroszország távol-keleti felében sugároztak a televíziók.
Csütörtökön ismét nagyszabású rakéta-, péntekre virradó éjjel pedig dróntámadás volt Oroszország részéről Ukrajna, főleg az energetikai infrastruktúra ellen. Kijev 40 százaléka, Lviv 90 százaléka áram nélkül maradt a támadások után. Eközben az ukrán erők – saját állításuk szerint – fokozatos előrenyomulást érnek el Luhanszk megyében. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint patthelyzet alakult ki a háborúban. Vlagyimir Putyin orosz elnök a két ország közötti katonai együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A csütörtökön fehérorosz területre zuhant ukrán légvédelmi rakéta kapcsán a fehérorosz Biztonsági Tanács titkára azt mondta, az eset nem lehetett véletlen, de hangsúlyozta, nem keresnek casus bellit Ukrajna ellen. A Kreml rendkívüli aggodalmát fejezte ki a csütörtöki incidens miatt. Cikkünk folyamatosan frissül a legújabb hírekkel.
Nem valószínű, hogy a csütörtökön véletlenül zuhant fehérorosz területre egy ukrán légvédelmi rakéta – mondta a fehérorosz Biztonsági Tanács titkára, Alekszandr Volfovics a RIA orosz hírügynökség szerint.
Nyugati hírszerzési tisztviselők információi szerint Oroszország 24 darab Szuhoj Szu–35 nehéz vadászbombázó repülőgépet szállítana Iránnak – írja a The Times of Israel.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felszólította a NATO-tagországokat, hogy több fegyvert szállítsanak Ukrajnának. A főtitkár a német DPA hírügynökségnek nyilatkozott, a nyilatkozatot többek között a Die Zeit közölte.
Az ukrán légierő közlése szerint Oroszország péntekre virradó éjjel 16 iráni gyártmányú Sahed kamikaze drónt indított Ukrajna ellen délkelet és észak felől, de a legvédelem az összeset kilőtte – írja a Reuters.